Rögtön jövök!

A Lakatlan kiemelt partnere és támogatója a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezésében létrejött Rögtön jövök! program. A két kezdeményezés nagyjából egy időben született. A Rögtön jövök! alapítói – Ughy Attila és Szerdahelyi-Németh Klára (Városképvédelmi és Városfejlesztési Tanácsnoki Iroda), illetve Finta Sándor főépítész (városfejlesztési Főosztály) – azzal a céllal indították a programot, hogy Bécshez hasonlóan külön munkacsoport foglalkozzon az üresen álló üzlethelyiségek hasznosításával. Feladata, hogy kidogozzon olyan egy jogi konstrukciót, melynek keretében Budapest 23 önkormányzata egységes formában (és a jelenleginél sokkal rugalmasabban, gyorsabban) tudja nehezen kiadható üzlethelyiségeit átmenetileg kedvezményesen kiadni és ezzel közösségi, közhasznú vállalkozásokat támogatni. Másik feladata, hogy közvetítsen az önkormányzati tulajdonosok, a helyiségeket kereső társadalmi, kulturális vállalkozások és a külső szakértők között.

A Lakatlan és a Rögtön jövök! együttműködése
Ezen feladatok megvalósítása érdekében jött létre az együttműködés a KÉK Lakatlan programja és a Rögtön jövök! között. A Lakatlan munkatársai szakmai tanácsadást nyújtanak különböző önkormányzati fórumokon (Rögtön jövök!, Tematikus Fejlesztési Programok). A Fővárossal közösen működtetjük a Rögtön jövök! Projekt Galériát, ahol a program egy közönség által is könnyen megközelíthető, jól látható helyszínen tudja összekapcsolni a különböző szereplőket: a lakosságot, az önkormányzatokat, a magántulajdonosokat, befektetőket, az urbanista szakmát, a kulturális és társadalmi innovátorokat. A Galériában látható a Lakatlan másfél éves kutatását összefoglaló Adaptív város c. kiállítás, itt érhető el egyre bővülő minikönyvtárunk és itt rendezzük meg olyan szakmai eseményeinket mint az [adaptív város] workshop sorozat, vagy a [variations for vacancy] előadássorozat. Az emeleti helyiségekben és pincében időről időre a témához kapcsolódó tárlatok nyílnak. A Galéria örömmel befogad minden olyan, témához kapcsolódó programot, amely segíti az itthon és nemzetközi szinten is egyre többek által szorgalmazott fenntartható ingatlanhasznosítási stratégiák találkozását.

IMG_4966
Workshop a Projekt Galériában. Fotó @ Keresztes István

A Lakatlan és a Rögtön jövök! együttműködése nemzetközi viszonylatban is példaértékű. Reméljük, hogy az üres ingatlanok hasznosítását alulról és felülről támogató kezdeményezések összefogásával átfogó és hosszútávon is jól átgondolt formában valósulhat meg Budapesten az átmeneti hasznosítás, mint város- és városrészfejlesztési stratégia.

Az üres ingatlanok fenntartható hasznosítását célzó önkormányzati és civil együttműködések példái külföldön: hamarosan!

Rögtön jövök! Projekt Galéria
1052 Budapest, Kossuth Lajos utca 14-16.
Nyitva tartás: H-P 14-19 h
Web: rogtonjovokgaleria.hu (hamarosan indul!)
Email: julia.oravecz@kek.org.hu & domok.krisztina@budapest.hu
Telefon: +36 20 480 78 91

20140128-albert-kossuth-kiállítás-90
Fotó @ Nagy Szabolcs